CSR (VTF) másképp

A banyánfás kitérő után most visszakanyarodunk a személyes felelősség és a részvénytársaságok, mint jogi személyek jellegzetes "személyiségjegyei" közötti összefüggések vizsgálatához.

Vigyázat!
Innentől nagyon meredeken
megyünk tovább "a nyúl
üregének a mélyére"!

Az előző részekben elemzett film harmadik részében konkrét, megtörtént esetekkel ismerkedünk meg.

Nem lepne meg túlzottan, ha a videó megtekintése után úgy éreznéd, jobb volt, amíg nem volt tudomásod mindezekről. Semmi baj! Én is átestem ezen az időszakon. Közel 5 éve láttam először ezt a filmet és még most sem tudtam teljesen feldolgozni a tartalmát.

Ha az előző részekben lévő videókat láttad, kezdetnek az is jó. Neked kell érezned, hogy készen állsz-e befogadni a folytatást.

Egy jó tanács:

Ne evés közben
vagy rögtön utána
nézd meg ezt a videót!

Az első esettanulmány az emberi lények - azaz a Társaság szóhasználatában az "emberi erőforrások" - kizsákmányolásáról szól. Arról, hogy a Nike gyermekmunka-botránya (melyről annak idején talán te is hallottál) csak annyiban volt rendkívüli, hogy az ilyesmiknek a többsége nem jut a széles nyilvánosság tudomására.

A nagy cégeknél a hasonló ügyek mindennaposak. Az, amiről te és/vagy mi értesülünk, a közmondásos jéghegy csúcsánál is kevesebb.

A Társaság filozófiája ugyanaz, mint Tartuffe-é:

"Márpedig bűn csak az, aminek híre kel.
A botrány, [...] csak az kiált az égre.
S ki titkon vétkezik, annak már nincs is vétke."

részlet a negyedik felvonás ötödik jelenetéből
Vas István fordításában
(kiemelés tőlem)

Csakhogy itt most nem egy fiktív komédiáról van szó, hanem számtalan valódi tragédiáról.

Hogy neked
mi közöd ehhez az egészhez?

Nos, amennyiben csak és kizárólag belföldi alapanyagokból, hazai tulajdonban lévő cég által idehaza előállított termékeket fogyasztasz és használsz, továbbá nem egy nemzetközi óriáscégnek dolgozol, viszonylag kevés. Ám valami azt súgja, hogy ez nálad sem teljesen így van...

Tudod egyáltalán, honnan származnak az általad fogyasztott termékek? Teszel erőfeszítéseket azért, hogy kiderítsd? Odafigyelsz arra, hogy lehetőleg a helyi vállalkozások termékeit vásárold?

Hogy nem engedheted meg magadnak, mert a belföldi áruk jóval drágábbak? Tévedés! Valójában a külföldi óriáscégek termékei sokkal drágábbak, csak az áruk nagy részét nem te fizeted meg, hanem például a munkások, akik összerakják. Hosszú távon azonban mindannyian megfizetünk ezért...

Ha alkalmazottként dolgozol és eddig elégedetlen voltál a munkahelyi körülményeiddel, a fizetéseddel, javaslom, számolj utána, a munkáltatód termékének illetve szolgáltatásának az árához képest mekkora a fizetésed!

Kiszámoltad?

Milyen arány jött ki? Nagyobb 3 ezreléknél?

No és mondd csak: hány embernek kell megélnie a te fizetésedből? Nyolcnak? Hétnek? Hatnak?

Szóval, mi okod van panaszkodni és szegénynek beállítani magadat?

Az "érték=pénz"
paradigma hibája

Egészen a közelmúltig, amíg nem kezdtem neki, hogy ezt a videót feliratozzam, nem vettem észre, hol van a hiba Michael Walker "nézzük meg egy másik nézőpontból" érvelésében. Pedig kettő is megbújik benne.

Az egyik hiba az a nézet, mely egyszerűen nem vesz tudomást a pénzzel nem mérhető értékek létezéséről. Amikor Mr. Walker azt állítja, hogy az ún. fejlődő országok lakossága csak egyetlen értékkel rendelkezik: az emberek olcsó munkaerejével, hallgatólagosan igaznak fogadja el a Társaság egyik axiómáját, mely szerint csak az értékes, ami pénzre váltható.

Ez szorosan összefügg azzal a régi tudományos dogmával, mely csak azt fogadja el létezőnek, amit a tudós a hitelesített műszereivel meg tud mérni, továbbá bármikor megismételhető kísérletekkel igazolható.

Ha eddig még nem jutott volna el hozzád a hír, akkor most tájékoztatlak: mindkettő tévesnek bizonyult.

A gyermeked nevetését például tudod forintosítani? Meg tudod mérni? Elő tudod állítani laboratóriumi körülmények között?

Mr. Walker
érvelésének a másik hibája
hosszabb magyarázatra szorul.

Nézzük csak meg, milyen "fejlődő" országokat említenek a videóban!

• Banglades a brit uralom alatt töltött évszázadok nyomait viseli.
• Kína az ópiumháborúkba és azok következményeibe bukott bele.
• Honduras gyarmati múltját jól mutatja, hogy mind a mai napig az ország hivatalos nyelve a spanyol.
• A mai Dominikai Köztársaság területe (micsoda meglepetés!) évszázadokig spanyol gyarmat volt, melyet némi francia uralom tett változatosabbá.

Mi is történt abban a több nemzedéknyi időszakban, amíg egy-egy ilyen ország függőségben illetve konkrétan gyarmati sorban sínylődött? Gazdasági és/vagy katonai fölényükre támaszkodva a külföldiek

1. folyamatosan, napi szinten, tonnaszámra vitték ki a pénzzel mérhető értékeket: (nemes)fémeket, (drága)köveket, növényi és állati termékeket (zöldségeket, gyümölcsöket, fűszereket, szöveteket, fát, bundákat, bőröket, elefántcsontot stb.), a helyi lakosok által készített dísz- és kegytárgyakat...
2. módszeresen pusztították a bennszülöttek kultúráját: erőszakkal térítették őket az "igaz" hitre; szent helyeiket kifosztották, feldúlták, lerombolták, porig égették; bölcseiket, varázslóikat boszorkányság vádjával kivégezték...
3. az ókori Rómától ellesett módon igyekeztek megosztani és uralmuk alatt tartani az életben hagyott őslakosokat.

Amennyiben részt vettél Vidi Rita gazdagító tanfolyamán, tudod, hogy a gazdagság olyan, mint egy háromlábú szék. (Ha még nem vettél részt a tanfolyamon, sürgősen pótold! Egészen biztos, hogy neked is telik rá. Épp azt nem engedheted meg magadnak, hogy kihagyd.)

Az iménti felsorolásból jól látható, hogy a gyarmatosítók a leigázott országban a gazdagság háromlábú székének mindhárom lábát elrabolták, megsemmisítették vagy tönkretették. Ennek következtében egy-két nemzedék alatt a legtöbb családban a szék ülőkéje is odaveszett.

Napjaink legnagyobb részvénytársaságai pedig az egykori gyarmatbirodalmak anyaországaiban jöttek létre - no meg az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában, vagyis azokban az országokban, ahol az odaköltözött fehér emberek (nem az őslakosok) még a terület teljes kifosztása előtt függetlenedni tudtak az anyaországuktól.

Miről is van szó valójában?

A következő metaforát kizárólag a szemléltetés kedvéért írom le, az említésre kerülő személyekhez valójában persze semmi köze sincs:

1. Tegyük fel, hogy tavaly kiraboltak téged és szinte minden értéktárgyadat elvették tőled!
2. Tegyük fel továbbá, hogy a rablótámadás során annyira összevertek téged, hogy elvesztetted az emlékeidet! Így ha volt is bármilyen szakmai tudásod, képzettséged, nem emlékszel rá. Amíg az amnéziád tart, nem tudod használni a korábbi években megszerzett tudásodat.
3. Tegyük fel még azt is, hogy mióta a támadás után magadhoz tértél, olyan emberek közé keveredtél, akik becsaptak téged és abból a pár maradék értékedtől is kiforgattak téged, amit a rablók nálad felejtettek! Így most nincs egy filléred sem, éhes és fáradt vagy. Ráadásul az a kevés emléked, ami van, mind arról szól, hogy mások rosszul bántak veled, ezért senkiben sem mersz megbízni.

Hónapok óta nyomorogsz már (igen ez még a metafora része), amikor megjelenek én és hajlandó vagyok neked valamilyen szakképzettséget nem igénylő kétkezi munkáért cserébe annyi pénzt adni neked, amennyiből másnapig fedezni tudod a fiziológiai szükségleteidet (étel, innivaló, szállás, ruházat). Félsz, hogy én is csak át akarlak verni, de úgy érzed, nincs más választásod, ezért elfogadod a munkát.

Amikor a munkádért megkapod az általam megígért (éh)bért, hálásan megköszönöd, másnap pedig újra eljössz hozzám dolgozni, mert már megint szomjas és éhes vagy...

Ez így megy egészen addig, amíg végre visszatérnek az emlékeid a rablótámadásról. Ekkor ugyanis rájössz, hogy a rablók, akik téged megtámadtak, kifosztottak és félholtra vertek, mindössze ketten voltak: a nagyapám és az apám. Én pedig az ő egyetlen örökösük vagyok. Vagyis azt a(z éh)bért, amiért nekem dolgoztál, a tőled elrabolt vagyonból fizettem neked...

Itt a metafora vége.

Szerinted nem a legalávalóbb, szemforgató képmutatás lenne, ha az imént elképzelt helyzetben én - miközben tudom, honnan van a vagyonom - a jótevőd, megmentőd szerepében tetszelegnék? Mert szerintem igen.

Vajon mennyivel lenne kisebb a bűnöm, ha azért nem tudnám, hogy a vagyonom a tőled elrabolt értékeken alapszik, mert struccpolitikát folytatva szándékosan nem foglalkoznék a pénzem eredetével és hasonló kényelmetlen kérdésekkel? Kisebb lenne-e egyáltalán? Vagy épp ettől válna még súlyosabb bűnné minden egyes nap?

Mekkora bűn lenne az, ha csak addig dolgoztatnálak téged, amíg hajlandó vagy ilyen olcsón elvégezni a munkát - utána pedig odébbállnék és fölvenném ugyanarra a munkára apámék egy másik áldozatát mondván: "Mostantól őrajta segítek."?!

És ha később, amikor ő már túl sokat kér, újra téged alkalmaználak, kihasználva, hogy te közben visszasüllyedtél a nyomorba és megint könnyen kizsákmányolhatóvá lettél?!

A nagy részvénytársaságok pontosan ezt teszik, csak nem két emberrel, hanem emberek milliárdjaival. Ahogy Naomi Klein rámutat: a Társaság egész országokat kényszerít arra, hogy egymás alá licitáljanak a "segítségéért". Talán már észrevetted, hogy Magyarországgal is ezt teszi.

Megteheti, mert mi hagyjuk neki.

Mert a mi "fejlett", "civilizált" és "szabad" kultúránkban mindannyian egy olyan, számítógépek által tízezred (vagy akár tízmilliomod) másodperc pontossággal vezérelt rendszerbe születtünk bele, melynek célja ellenőrzés alatt tartani minket és olcsó "emberi erőforrásokat" biztosítani a Társaság számára ahhoz, hogy az minél több pénzre tudjon szert tenni. A te pénzedre is.

Ahogy Charles Kernaghan mondja a fenti videóban: "Ez a valóság. A kizsákmányolás tudománya."

Biztosan tudom, hogy nem egyedül engem emlékeztet mindez Morpheus napjainkban már közismert szavaira: "Hogy mi a Mátrix? Ellenőrzés. A Mátrix egy számítógépek által létrehozott álomvilág, mely azért épült, hogy ellenőrzés alatt tartson minket, lehetővé téve egy emberi lény átváltoztatását... ezzé."

No, nagyjából megvagyunk a videó első felének az elemzésével. Remélem, megbocsátod, ha a második felével egy külön cikkben foglalkozunk. Lesz min elmélkedned, amíg elkészülünk a folytatással...

A jövő szerdai cikkben jóval több filmes utalás lesz, mint a maiban, ugyanis egy olyan keresztnévvel foglalkozunk itt a Szülőnevelés Blogon, melyet szoros kapcsolat fűz a filmek világához.