Kispapablog
Mindenekelőtt teljesítem az előző részben szereplő videóban tett ígéretemet. Íme a mondat, melynek mindennapi ismétlése hatalmas segítség abban, hogy a legvégsőkig ki tudj tartani az elhatározásod mellett - és bármilyen álmodat valóra tudd váltani:
Majd holnap feladom.
Most pedig részletezem, hogyan valósult meg a Csodalámpa-tervem egyik igen fontos eleme: a videóban említett, az ízületeim jobb állapotba hozását célzó kúra. Igen érdekesen és tanulságosan alakult az a 90 nap - tavaly október másodikától december harmincadikáig -, amíg a szerves kénvegyületekkel dúsított gyógynövény- és gyümölcsnektárt fogyasztottam.
Az első héten a tünetek felerősödtek. Erre számítottam is, mert segítőink figyelmeztettek rá, hogy ez várható.
Még többet pattogtak, recsegtek, ropogtak az ízületeim, mint korábban bármikor. Többet is fájtak. Gyakrabban és erősebben.
Egyik reggel föl akartam emelni valamit, amit máskor is emelgettem már, de ezúttal nem nehezen ment, hanem sehogy sem. Olyan éles fájdalom nyilallt a derekamba, hogy azt hittem, kettétört a gerincem. Még jó, hogy volt mire leülnöm.
Aznap a jógagyakorlatok közben csillagokat láttam, de megcsináltam mindet, mert tudtam, hogy segítenek - és a második rítushoz képest a többi már könnyebben ment.
A derekam még napokig szinte minden mozdulatnál fájt.
A mozgásom a második héten sem lett könnyebb, de csendesebb igen. A pattogások, roppanások egyre halkabbakká váltak. Egy kicsit még ritkultak is.
A harmadik hét végén tűnt föl, hogy a bal bokámat hónapok óta változó erősséggel gyötrő fájdalom elmúlt. A recsegés-ropogás továbbra is megvolt, de már folyamatos fájdalom nélkül.
A Misi fiunk fogadására készülve végzett pakolászás, a szoba átrendezése a vártnál nagyobb munkának bizonyult, mégis egész jól haladt. Pedig ekkor nehezebb tárgyakat is emelgettem, mint az, ami két héttel korábban kikészítette a derekamat.
A negyedik héten - október vége felé - a kisebb pattogások, roppanások már szinte mind fájdalommentesekké váltak. A nagyobbak sem fájtak annyira, mint a kúra előtt.
Ahogy az ízületeim mozgása fokozatosan egyre könnyebbé vált, az izmaimat sem fárasztotta már annyira ki egy-egy tevékenység. Ez rendkívül jól jött, amikor azon dolgoztunk, hogy az épp ekkor esedékes lomtalanítást kihasználva minél több olyan holmit kipakoljunk a lakásból, melyekre
- egyértelműen kevésbé volt szükségünk, mint a helyre, amit nálunk elfoglaltak;
- vevőt találni a pici születéséig maradt kevés időben minimális volt az esélyünk.
November elejére már csak hetente néhányszor fordult elő, hogy egy-egy roppanás fájt volna. Kezdtem megszokni, hogy a szokásosnál nagyobb fizikai megterheléssel járó napok inkább izomlázat, mint ízületi fájdalmakat okoznak.
November második felétől - Misi fiunk születése miatt - már nem követtem annyira a változásokat. Ezért nem tudom pontosan, mikor szűntek meg teljesen az ízületi fájdalmaim. Szinte teljesen helyreállt az ízületeim természetes, fájdalommentes állapota. :)
Jelenleg már csak az izmaim fájnak néha. Például akkor, ha kissé kapkodva kötöm magamra az immár közel 5 kilós nagyfiunkat a hordozókendőnkkel. Azonban ha jól kötöm meg a kendőt, Misi gond nélkül rajtam lehet akár több órán át is. Ez tavaly ilyenkor még nem ment volna. Önmagában ezért megérte végigvinnem a kúrát.
E cikksorozat következő részéből azt is megtudhatod, miben különbözik a Csodalámpa-tervem második szakasza az elsőtől - és ezekhez képest miben más a tavaly decemberben kezdődött harmadik szakasz. Abban a cikkben már azt is elárulom, milyen célt tűztem ki az álmom megvalósítása érdekében - és miért pont úgy fogalmaztam meg, ahogyan. Ez további támpontokat adhat neked a saját álmaid megvalósításához.
Márciusban olyasmiről lesz szó itt a Szülőnevelés Blogon, amitől az egész világ megváltozik.
Legyetek jók, amennyire tudtok!
Iratkozz fel a Blogértesítőnkre, hogy semmiről se maradj le!