Kispapablog
Akárcsak legutóbb, ezúttal is azzal kezdem a cikket, hogy megtartom, amit ígértem.
A Csodalámpa-tervem első és második szakasza közötti lényegi különbség az, hogy a második szakaszban a Margit hídhoz érve nem a Duna pesti partján mentem tovább. Fölmentem a hídra és bekanyarodtam a Margit-szigetre.
A második szakasz kezdetén a szigeten a futókör mentén elsétáltam a Kisállatkertig és onnan kanyarodtam hazafelé. A következő alkalommal már a domonkos kolostor romjainál, egy hónappal később a halastónál fordultam vissza, újabb egy hónap múlva pedig már körbesétáltam a szigetet a futókör mentén.
A tavaly decemberben kezdődött harmadik szakasz már nem a távolság növelésével emelte a terhelést. Ugyanazt a távot tettem meg, mint novemberben, de a szigeti bejárótól (ahol a Margit hídról leágazik egy lejtő) a Kisállatkertnek az Árpád hídhoz közelebbi végéig futva. Januárban már a romokig futottam, februárban a halastóig.
A szigeten megtett távolságnak hónapról hónapra egyre nagyobb részét tettem meg futva és egyre kisebb részét sétálva. Így jutottam el oda, hogy júliusban a szigeti bejárótól a futókörön megtett nyolcadmaraton után a szigeti bejáróig az összesen nagyjából öt és fél kilométert futva tettem meg. A vége különösen nehéz volt, hiszen az utolsó szakaszon fölfelé futottam.
Nem is bírtam volna, ha közben nem egy, az álmokról és a célokról szóló előadás felvételét hallgattam volna. A feladásgátlónkat ihlető ember szavaiból merítettem erőt.
Sajnos e hó elején megfeledkeztem arról, hogy alaposan feltöltsem a mobilom akkumulátorát, így az nagyjából a futókör háromnegyedénél lemerült. Néhány száz méterrel tovább a testem sem bírta tovább a terhelést. A fizikai energiám önmagában kevésnek bizonyult és a biztató, bátorító hangfelvétel nélkül nem tudtam eleget átirányítani máshonnan.
Két héttel később ismét nekiveselkedtem - volna, ha nem jön közbe valami, amiről inkább egy külön cikkben számolok be. Mostani írásom szempontjából csak az számít, hogy az augusztusra tervezett részfeladatot nem sikerült teljesítenem.
Hogy mit jelent ez?
Mindössze annyit, hogy a végső cél elérésének a határideje módosul. A homokba írt terv változik, a gránitba vésett cél marad. A cél, hogy képes legyek hetente
- gyalog elsétálni a Margit hídig a Duna pesti partján,
- lefutni tíz teljes szigetkört (1 1/4 maratont) és
- ugyanazon az útvonalon hazasétálni - mindezt úgy, hogy végig élvezem az egészet - változatlan.
A célom megfogalmazásánál fontos volt, hogy a lehető legtömörebb legyen. Egyetlen mondatba bele kellett férnie, de mindenképpen tartalmaznia kellett
- azt, hogy ez az én célom, az én döntésem;
- a megvalósítani kívánt konkrét, mérhető eredményt és
- a megvalósítás közben átélni kívánt érzéseket.
Így jött létre ez a mondat:
Úgy döntöttem,
boldogan körbefutom a
Margit-szigetet tizedszer is,
utána pedig elégedetten hazasétálok.
Ugye egyetértünk abban, hogy ha amikor ezt elérem, az egészségem visszaszerzéséről szóló álmom megvalósításához is jóval közelebb leszek, mint a tervem megalkotása előtt?
Ha többet akarsz tudni a tervem elkészítéséhez és kivitelezéséhez használt eszközökről, kattints ide és vedd föl velünk a kapcsolatot! Kérdezz bátran!
Két hét múlva azt is elolvashatod itt a Szülőnevelés Blogon, milyen rendkívüli események vezettek oda, hogy e hónap második felében sem teljesítettem a Csodalámpa-tervem aktuális részfeladatát.
Legyetek jók, amennyire tudtok!
Iratkozz fel a Blogértesítőnkre, hogy semmiről se maradj le!