30 napos kihívások
Az utóbbi hónapokban Tylla Drágámnak lett egy új hobbija. Nemrég én is csatlakoztam Hozzá.
Példaképeket gyűjtünk.
A cikksorozatunkban bemutatott, életmód-tanácsadással egybekötött önfejlesztési tréningprogram szinte futószalagon szállítja őket nekünk.
Imádott férjem egyik új szerzeménye egy orvostól,
aki nem kizárólag gyógyszerekben és kórházakban gondolkodik,
hanem alternatív, káros mellékhatások nélküli megoldásokat is ismer.
A teljesség igénye nélkül megemlítek néhány embert, akikkel a program elkezdése óta egyikünknek vagy mindkettőnknek volt alkalma személyesen találkozni és beszélni. Csak olyan embereket sorolok fel, akiktől legalább egy autogramot kaptunk a gyűjteményünkbe.
- A tréningprogram hátterét biztosító évi hárommilliárd dollár forgalmú amerikai világcég szenior európai alelnöke.
- A doktornő, aki a cég Orvosszakmai Bizottságának az elnökeként azon is dolgozik, hogy az életmód-tanácsadáson részt vevő emberek mindig a lehető legtöbb segítséget kapják az egészségük megőrzéséhez vagy visszaszerzéséhez.
- Az a nemzetközi szinten (el)ismertté vált magyar fiatalember, aki megálmodta a szeminárium-sorozatot, melynek Brian Tracy februári vendégszereplése csak a kezdete volt.
Tylla jegyzete
Júniusban jön a folytatás Bodo Schäferrel, az "Út az anyagi függetlenséghez" című könyv szerzőjével. Mi ott leszünk. És te?
- Az a családapa, akinek többek közt a fenti képen látható "IGEN!!!"-t és Tylla Drágám álmának a lépcsőfokonkénti megvalósulását is köszönhetjük.
Tylla jegyzete
Minden egyes, a papírlapon kiszínezett "mozaikkocka" egy-egy olyan élmény emlékét őrzi, ami miatt akár abba is hagyhattuk volna az önfejlesztési tréninget. A sikert itt sem adják ingyen.
- Az az úriember, aki 16 évvel ezelőtt kiharcolta, hogy ilyen különleges emberek részvételével Magyarországon is elindulhasson ez a döbbenetes hatású folyamat. A lelkesedése, az elkötelezettsége és a kitartása számtalan magyar ember életébe hozott drámai mértékű javulást.
Olyan emberektől tanulhatunk, akik rendszeresen milliókat keresnek azzal, hogy magyar családokat emelnek fel, reményt és megoldást adva nekik. Ezt elmesélni nem lehet, csak átélni!
Tylla jegyzete
Miközben sok ismerősünk abban a tévhitben él, hogy az összes gazdag ember tisztességtelen úton szerezte a vagyonát, mi havonta legalább egy alkalommal eltöltünk néhány órát egy olyan teremben, ahol négyzetméterenként kettő vagy még több, becsületes munkával milliomossá vált ember tartózkodik. Rendszeresen megtapasztaljuk, hogy igenis léteznek ilyen emberek. Szerinted milyen hatása lehet ezeknek a találkozásoknak hosszú távon?
Fel sem tudjuk fogni, micsoda hatalmas potenciális következményekkel jár, amibe belekezdtünk! Azt viszont biztosan tudjuk, hogy ezek a következmények jók. Ez a meggyőződésünk segít nekünk túllépni a negatív visszajelzéseken.
A jövődet te magad
teremted itt és most.
Az, hogy manapság milyen emberek vannak körülötted a leggyakrabban, valamint, hogy többnyire mit olvasol, nézel és hallgatsz, alapvetően meghatározza azt, milyen ember leszel öt-tíz év múlva.
Mivel telik el a napjaid nagy része?
Kik töltik a legtöbb időt a gyermeke(i)d közelében? Milyen viselkedést lát(nak) és hall(anak) a gyermeke(i)d a leggyakrabban?
Milyen jövő várja a családodat 2023-ban?
Akarod, hogy segítsünk neked szebbé tenni? Akkor kattints ide és vedd föl velünk a kapcsolatot!
Bő egy hónap múlva, a cikksorozat következő részében az önfejlesztési tréningben töltött első félévünkről közlünk majd egy összefoglalót.
Jövő héten a Nagy Blogtörténeti Fordulópont előtti utolsó cikkemet olvashatod itt a Szülőnevelés Blogon.
Legyetek jók, amennyire tudtok!
Iratkozz fel a Blogértesítőnkre, hogy semmiről se maradj le!