Szülőnevelés Blog  

Kispapablog

Legtöbbször apámtól hallottam, hogy keresnem kéne már végre egy ilyet. Amikor a múlt héten meglátogattuk őt és a második feleségét, megkíséreltem elmagyarázni nekik, hogy már megtaláltam. Nem volt egyszerű, mert a cikkem címe számukra alapvetően mást jelent, mint Szilvinek és nekem.

Szerintük az a rendes munka, amiért fizetés jár. Apám egy ilyennek a megszerzésére buzdított az elmúlt évek során szinte minden egyes beszélgetésünk alkalmával. Azt ismételte újra és újra, hogy azzal a segéllyel, melyet leszázalékolt (de rokkantnyugdíjra nem jogosult) emberként kapok, "nem lehet hosszú távra tervezni".

Ez utóbbi megállapításával teljes mértékben egyetértünk. Ott van az ő nézetei és a mieink között az eltérés, hogy szerintünk az imént idézett szavak egy alkalmazotti fizetésre is igazak. Sőt, bizonyos szempontból arra még inkább illenek, mint a segélyemre.

Nekünk nem kell "biztos állás".

Tudjuk, hogy ebben a világban olyan nincs.

Egy átlagos alkalmazottat sokkal inkább fenyegeti az azonnali elbocsátás (leépítés) veszélye, mint amekkora valószínűsége annak van, hogy az én segélyemet egyik napról a másikra megszüntetik. Ez utóbbit ugyanis csak a vonatkozó jogszabály drasztikus megváltoztatásával lehet elérni.

Az pedig - tekintettel az érintett embertömeg nagyságára - jóval komolyabb politikai következményekkel járna, mint egy alkalmazott lecserélése egy másikra. Az egészségi állapotomat is figyelembe véve a segélyem számomra egyértelműen biztosabb jövedelem, mint egy alkalmazotti fizetés. Paradoxon, de igaz.

Persze valójában mindkettő
csak átmeneti megoldásnak jó.

Pontosan tudjuk, milyen nagy szükség van manapság a hosszú távú tervezésre. Olvastuk Dr. Tóth András könyvét a pénztárcánkban lakó ősemberről. A szerző a már 1997-ben megalkotott és idén hatályba lépett "új" nyugdíjszabályozást is részletesen kielemzi.

A tavalyi Kutatók Éjszakáján is sokat tanultunk a nyugdíjról. Leginkább arról, nekünk miért nem lesz.

Még azt a dátumot is ismerjük, amely után egy szakember alapos számításai alapján a jelenlegi szabályok szerint működve a rendszer garantáltan képtelen lesz további nyugdíjasok ellátását finanszírozni. Jó esetben az e dátum előtt nyugdíjba vonuló embereknek nemcsak jár, hanem jut is majd valami - csakhogy mi akkor még 50 évesek sem leszünk. Állami nyugdíjat mi sosem fogunk kapni.

Ami pedig az önkéntes nyugdíjpénztárakat illeti, a közelmúltban a magánnyugdíjpénztárakkal történtekre tekintettel kétségesnek tartjuk, hogy a hozzájuk befizetett összegeket végül valóban mi kapnánk meg.

Nekünk biztos haladás kell.

Éppen ezért a mi számunkra az a rendes munka, amelyik

• hosszú távon is tisztességes megélhetést és elfogadható életszínvonalat biztosít nekünk, továbbá
• lehetővé teszi (vagy legalább nem akadályozza), hogy megvalósítsuk önmagunkat.

Ezt találtuk meg.

A "Kitartásdíj" című cikksorozatunkban már említettük, hogy egy ideje részt veszünk egy olyan életmód-tanácsadással egybekötött önfejlesztési tréningen, melyhez az anyagi és technikai hátteret egy velünk egyidős amerikai világcég biztosítja. Azt azonban eddig nem osztottuk meg veled, hogy a tréning elvégzésében minket segítő mentorok kivétel nélkül mind olyan emberek, akik egykor maguk is végigmentek azon a folyamaton, amit mi tavaly kezdtünk el.

A tréningprogram ugyanis az AIESEC-nél " learning by doing" néven emlegetett "csinálva tanulás" elve mellett egy még hatékonyabb módszert is alkalmaz.

Ez a "tanítva tanulás".

Valójában ez van a legtetején annak a tanulási tölcsérnek, melyet többek közt Robert T. Kiyosaki is említ az egyik könyvében. Jó okkal javasolta a sajnos már néhai Stephen R. Covey A kiemelkedően sikeres emberek 7 szokása című könyve elején: "Miközben a szöveget olvasod, gondolj arra, hogy valakivel negyvennyolc órán belül megbeszéled vagy megosztod a leírtakat, miután megtanultad az adott részt.".

Kattints a képre a nagyobb változathoz!

A önfejlesztési tréning tananyagát a legmagasabb szinten mások tanításán és segítésén keresztül lehet elsajátítani. És most jön a poén: az említett amerikai cég ezért a mentori tevékenységért komoly pénzösszegeket ad! A jó mentorok tehát a tanulmányaik folytatásáért nem tandíjat fizetnek, hanem jutalmat kapnak!

Egész más ez a játék.

Szilvi Drágámmal vállaltuk: megtanulunk mindent, ami ahhoz kell, hogy mi is mentorokként segíthessünk másoknak minőségibb életet élni és emberileg fejlődni. Ezzel a döntésünkkel bejutottunk egy olyan körbe, melynek tagjai közt az amerikai cég több mint egymilliárd forintot oszt szét.

Nem évente.

Havonta!

Mégpedig teljesítményarányosan. Egy abszolút igazságos jutalmazó rendszeren keresztül, amely nem az elvégzett munkát díjazza, hanem az elért eredményt.

Mit is jelent ez pontosan?

Azt, hogy ha egyszer segítünk valakinek, azért a cég egy alkalommal fizet. Ám ha a tanácsainkkal évekig tartó pozitív hatással vagyunk valakinek az életminőségére, azért a cég évekig fizet. Ha pedig egészen addig támogatunk valakit, amíg végül képessé válik arra, hogy önállóan mentoráljon másokat, azért a cég mindaddig fizet, amíg az általunk kiképzett ember mentorként tevékenykedik.

A cég tehát nemcsak a mentor munkáját jutalmazza, hanem azt is, aki őt erre a munkára megtanította. Akár élete végéig vagy még azt követően is.

Ha az az ember, akit mi képeztünk ki mentorrá, túlél minket, az ő munkája alapján a cég az örökösünknek fizet tovább. Így ismeri el, hogy a munkánk eredményeként még a halálunk után is jön létre új érték.

Mi ezért tanulunk és dolgozunk. Ezt a munkát tudjuk olyan tempóban végezni, amit az egészségi állapotunk jelenleg megenged. Nem bánjuk, hogy most még nem tudunk megélni belőle. Sokkal nagyobb céljaink vannak vele.

Ha kérdésed van az életmód-tanácsadás és/vagy a tréning részleteit illetően, ide kattintva fölveheted velünk a kapcsolatot.

Holnapután többek közt azt is megtudhatod itt a Szülőnevelés Blogon, milyen szavakkal kezdte Brian Tracy azt az előadását, melyen Szilvi Drágámmal mindketten jelen voltunk.

Legyetek jók, amennyire tudtok!

Iratkozz fel a Blogértesítőnkre, hogy semmiről se maradj le!