Szülőnevelés Blog  

Sikeres szokások

Mai cikkemmel befejezem a beszámolót a tavasszal megkezdett kockázatmenedzseri tanulmányaimról.

A Tavaszi Tőzsdetábor utolsó napján Dr. Kovács Dusántól a különböző idősíkok adatainak megbízhatóságáról és használatuk módjáról tanultunk - különös tekintettel arra, kezdőként melyiküket érdemes nézni.

Azt is megtudtuk, mi az a "smart money" és mikor jön el az ideje.

A táborban tanultak lényegének összefoglalásaként négy csapatra oszlott a társaság és egy tőzsdei kvízjátékban mértük össze a tudásunkat. Mindegyik (4 vagy 5, nem emlékszem pontosan) általam megválaszolt kérdésért a maximális tétet nyerte a csapatunk. Az konkrétan megmaradt az emlékezetemben, hogy az egyik kérdés, melynek megválaszolásával 5 pontot hoztam "haza", a tőzsdei csőd fogalmára vonatkozott.

Az igazi munka a tábor után kezdődött. Összeállítani a saját kereskedési tervemet, tovább gyakorolni a demó számlával és a gyakorlás során szerzett tapasztalatokról e-mailben, valamint az online tőzsdeklubokon konzultálni a Kovács fivérekkel, apránként tökéletesíteni a technikámat.

Tőzsde és morál

A kereskedési tervem elkészítése rendkívül kemény diónak bizonyult. Arra már a tábor alatt rájöttem: amit eredetileg kitaláltam a kockázatmenedzseri munka és az elveim összeegyeztetésére, a gyakorlatban megvalósíthatatlan. Mégsem adtam fel. Nem volt rajta elég bélyeg. ;)

Szerintem egy vételi (long) pozíció az adott cég illetve gazdaság morális támogatásaként, egy eladási (short) pozíció pedig ugyanennek az elítéléseként is értelmezhető. Persze az én értékítéletem csak minimális mértékben érvényesül, hiszen a pozícióim az egész piac forgalmához képest parányi méretűek. Csakhogy a piac hozzám hasonló emberekből áll össze. Mind együttesen alakítjuk az árfolyamokat. Én is.

A tábor előtt az volt az elképzelésem, hogy az adott cégről kialakított személyes véleményem alapján döntöm el, milyen irányú pozíciót vagyok hajlandó megnyitni egy részvénynél, amikor a technikai elemzés eszközeivel arra alkalmasnak találom a helyzetet. Röviden: azt terveztem, hogy a szimpatikus cégek részvényeinél az árfolyam emelkedésére játszom, az ellenszenves cégek részvényeinél pedig az árfolyam esésére.

No, ez az,
ami nem működik.

Egyszerűen azért nem, mert kiderült: a tőzsdei kereskedés szempontjából számomra elérhető részvények egyike sem tartozik olyan céghez, mely nekem szimpatikus lenne. Mind olyan nagyvállalat, melyek "személyiségjegyeit" Mark Achbar filmjében analizálják. Ám ha mindig csak az árfolyam esésére akarok játszani és csak az erre alkalmas helyzeteket keresem, olyan ritkán tudok piacra lépni, hogy garantáltan odalesz a motivációm, mielőtt érdemi eredményt tudnék fölmutatni.

Van viszont valami,
ami működhet.

Kitaláltam egy másik módszert, melyet az eddigi gyakorlati tapasztalataim működőképesnek mutattak.

Abból indultam ki, hogy a piacra lépés előtti elemzés egyik sarkalatos pontja a várható hozam és a vállalni készült kockázat egymáshoz viszonyított aránya. A táborban tanultakat és néhány egyéb technikai tényezőt figyelembe véve úgy döntöttem, ennek az aránynak a 2-nél kisebb értékei számomra elfogadhatatlanok.

Tehát ha a várható hozam nem éri el a piacra lépés kockázatának a dupláját, nem lépek piacra.

A trükk, amivel sikerült összeegyeztetnem a tőzsdét és a morált - legalábbis a magam számára - az, hogy ennek az aránynak az elvárt mértékét részvényenként és a pozíció irányától függően eltérően határoztam meg a kereskedési tervemben.

Bármelyik részvényről is van éppen szó, szívesebben játszom az árfolyam esésére, ezzel is kifejezve a nyilvános részvénytársaság "jelleméről" és tevékenységéről alkotott véleményemet. Ennek megfelelően esésre játszva hajlandó vagyok beérni a 2-es hozam/kockázat aránnyal.

Ám emelkedésre játszva csak akkor lépek piacra, ha ez az arány legalább 3, esetleg 4. Sőt: van olyan cég, melynek a részvényeit csak akkor vagyok hajlandó megvenni, ha a hozam/kockázat arány eléri a 10-et.

Tehát
minél inkább elítélem
egy részvénytársaság üzleti módszereit,
annál magasabb hozam/kockázat arány szükséges
ahhoz, hogy a részvényeivel emelkedésre játszva piacra lépjek.

Lényegében egy adott cégről nem pénzügyi szempontok alapján kialakított véleményem határozza meg, hogy a cég részvényeivel hajlandó vagyok e egyáltalán kereskedni. Amennyiben igen, e véleményemhez igazítom a hozamelvárásaimat.

Így ha nem is mindig, de többnyire a morális értékítéletemmel megegyező irányú pozíciókat nyitok. A többi esetben a pozíció esetleges pénzbeli vesztesége morális nyereséget jelent. Ha pedig egy ilyen pozíció pluszban zárul, a potenciálisan igen jelentős pénzbeli nyereséget a morális értékítéletemnek megfelelő pozíciók költségeire fordítom.

Számomra elengedhetetlen, hogy a morál, a személyes elveim, értékrendem és világnézetem legalább ennyi szerepet kapjanak a kockázatmenedzseri munkámban. Máskülönben sem magát a tevékenységet, sem a vele megkeresett pénz elköltését nem tudnám élvezni. Akkor pedig mi értelme az egésznek?

Cseppekből áll a tenger.

Pontosan tudom, hogy egyedül nem vagyok képes befolyásolni a tőzsdei árfolyamokat. Ezeket a nagyvállalatokat egyáltalán nem érdekli, hogy én egymagam mit gondolok róluk, hogyan érzek irántuk. Az ilyesmi hiányzik ezeknek a jogi személyeknek a "jelleméből". Az "ő" pszichiátriai diagnózisuk (melyet hamarosan veled is megosztok) jóval megalapozottabb, mint az enyém.

Rád és a többi olvasónkra azonban hatással lehetek. Ha nem én egyedül alkalmazom a fentebb részletezett módszert arra, hogy a morális értékítéletemet megjelenítsem a tőzsdei kereskedésemben, hanem ti, a ti ismerőseitek és az ő ismerőseik stb. is, együtt már olyan erőt képviselünk, amire "ők" is odafigyelnek.

Minél többen vesszük a saját kezünkbe a pénzünk fölötti ellenőrzést és tőzsdézünk ilyen, legalább részben morális módon, annál kevésbé érvényesül a Carlton Brownhoz hasonló brókerek befolyása a világban.

A tőzsdetábor elvégzésével nem a pénzkereset volt az elsődleges célom, hanem az, hogy többet tudjak a tőzsde működéséről, a profi tőzsdések gondolkodásmódjáról. A bölcs franciától kölcsönzött metaforával: kaptam némi ízelítőt a római katonák kiképzéséből, így most már jobban tudom, "hogyan harcoljak Róma ellen". Remélem, egy nap éles fegyverekkel is harcba szállhatok.

A kockázatról, a vállalásának és kezelésének helyes módjáról a jövő héten is olvashatsz néhány gondolatot itt a Szülőnevelés Blogon. Előtte azonban még Szilvi Drágám hoz neked egy lányos cikket. :)

Legyetek jók, amennyire tudtok!

Iratkozz fel a Blogértesítőnkre, hogy semmiről se maradj le!