"Tehát önértékelést nagyon sokat lehet csorbítani avval, hogyha azt állítjuk a másikról, hogy ő egy selejtes konstrukció" hangsúlyozta F. Várkonyi Zsuzsa az önértékelésről tartott előadásában, melyről tegnap részben már beszámoltam. "És nincs olyan alkat, amelyiknek ne lenne nyereséges változata..."
Zsuzsa e szavakkal ajánlotta Elaine Aron könyvét, mely "ősszel kint lesz a magyar piacon is": "... ez a 'szuperszenzitív ember' címre hallgató könyv is főleg ezt mondja, hogy vedd észre, hogy mi mindent tudsz, amit ez a kultúra nem becsül, és mások nem tudnak, csak ez a szuperszenzitív csoport."
Szilvia jegyzete
A csorbult önértékelést helyre is lehet állítani. Itt egy kis segítség hozzá.
Az előadásból egyértelműen kiderült: mi döntjük el, hogy a környezetünk által nekünk tulajdonított jellem- illetve személyiségvonásokat elfogadjuk saját tulajdonságainkként vagy föllázadunk az "átok" ellen. "Lehet dacolni ellene", de ennek ára van. Nem jó átlendülni a ló túlsó oldalára, mert "ugyanolyan rabság az ellenkezőjét csinálni", hiszen "rengeteg energiát leköt" és emiatt nem marad erőnk másra. Ahogy Zsuzsa mondta: "ahhoz egy tudatos munka kell, hogy a szabadságot válasszam." A dac másik veszélye, hogy az ember egy új családi szerep felvételekor "vissza tud csúszni a zűrös gyerekkorába, ha nem dolgozta fel. [...] ez ellen érdemes fölvenni a küzdelmet".
Sok egyéb érdekesség mellett szóba került "még két nagy bénító teher": az, amikor a szülő magához láncolja a gyermekét ("Ne légy egészséges", "Ne legyél életképes nélkülem!", "Ne boldogulj nélkülem!" jellegű üzenetekkel) és a másik véglet, amikor a szülő sérült (mármint lelkileg) és az Élet üzeni azt a gyermeknek: "Itt te vagy a felnőtt.", "Itt másra nem számíthatsz." stb. - az ilyen, a "Ne légy gyerek!" átok különböző változataival sújtott emberek gyakran választanak maguknak segítő foglalkozást. Számukra az a nagy kihívás, hogy ne váljanak a segítendők áldozataivá.
Az előadást követő beszélgetés során megegyeztünk abban, hogy el kell fogadnunk: képtelenség az élet összes területén tökéletesen helyt állni. Semmi baj nincs azzal, hogy nem vagyunk tökéletesek ("Hát üres batyu nincs."), mert az úgyis unalmas lenne. Mindannyiunkat a tökéletlenségeink tesznek érdekessé.
Kaptunk egy nagyon egyszerű receptet arra, mit mondjunk a sok rossz helyett. Amikor "nagyon feszül a hurok [...] és föltenném az anyám-apám lemezét, amit ilyenkor hallottam - és amit nagyon utáltam -, akkor" csak azt kell tisztáznom magamban, mi a bajom és mire lenne szükségem. "Ez a két dolog: mi az élményem és mi kéne." Mindössze ezeket kell tudatni a másik emberrel. Erre a hiteles (kongruens) kommunikációra, hogy pl. "Gyerekem, értsd meg, fáradt vagyok! Igen, tegnap lehetett, ma ez nem megy." a másik ember vevő lesz. "És nem kell több. [...] És nem kell magyarázni és nem kell bocsánatot kérni sem."
Végül következett a bejelentés F. Várkonyi Zsuzsa új, hiánypótló könyvéről, mely a gyermekek szexuális nevelését helyezi teljesen új megvilágításba. "A felvilágosító könyvek ugye a kamaszoknak szólnak, a gyerekeknek. Ez, mondhatjuk, hogy ez a szülőket világosítja föl arról, hogy nem biológia tanórát kell tartani a gyerekeknek, hanem úgy élni, hogy abból egy egészséges, biológiailag természetesen, épen beprogramozott gyerek jöjjön ki." Biztos vagyok benne, hogy ennek a könyvnek is nagy hasznát fogjuk venni.
A későbbiekben az Életrevaló Gyerek Konferencia további előadásairól is be fogunk számolni. Holnapután Szilvi hoz nektek egy darabka szépirodalmat.
Legyetek jók, amennyire tudtok!
Iratkozz fel a Blogértesítőnkre, hogy semmiről se maradj le!