"Először is... Azt nagyon kevés szülő tudja, hogy miközben a gyerekének a pillanatnyi teljesítmény-fokozására koncentrál, ... hogy eközben különösen a magyar ember - van még néhány nemzet, amelyik hasonlóan, de azér' mi eléggé az élen járunk - a magyar ember a negatívumokat mondja. És az az érdekes, hogy mindig az rögzül a fejünkben, majdnem hogy iránytűként, ami elhangzik. Tehát hogyha valakinek azt mondják, hogy 'El fogsz esni!', akkor az el fog esni, nagy eséllyel. Ha valakinek azt mondják, hogy 'Óvatosan! Jó erősen fogódzkodj!' - most egy mászókára gondolok és pici gyerekre - 'Jó erősen kapaszkodj!', akkor a jó erősen kapaszkodás és az óvatosság marad a figyelmében. És nem fog leesni."
Ezzel a gondolatsorral kezdte az önértékelés forrásairól szóló előadását F. Várkonyi Zsuzsa május 21-én az Életrevaló Gyerek Konferencián. Igen érzékletesen mutatott rá, mennyi negatív üzenetet hordoz az, ha szidunk valakit, aki bajba került. Hogy mit kéne ehelyett tenni?
"Semmi bölcset nem kell mondani.
Mer' a másik nem fogyatékos.
Ebből lehet kiindulni."
Hagyjuk, hogy a másik ember maga vonja le az eset tanulságát! Képes rá. (Az Élet úgyis addig hozza eléje a leckét különböző formákban, amíg meg nem tanulja.) Prédikálás helyett feltétel nélküli együttérzésre van szüksége. Beismerem, hogy ezen a téren még nekem is bőven van hová fejlődnöm. Szerencsére van egy csodálatos, nagyszerű magántanárnőm: Szilvi.
Az egészséges önértékelés kialakulásában nagy szerepe van annak is, hogy a társadalmi illetve családi kultúra hogyan viszonyul az öndicsérethez. Bizonyos kultúrkörökben - például vallási előírások miatt - nemcsak hangosan kimondani, hanem még gondolni, sőt: érezni is tilos bármi olyasmit, hogy "Én ebben jó vagyok.". Remélem, nem szorul részletes magyarázatra, miért káros ez a hozzáállás.
Zsuzsa elmesélt egy kiskutyák viselkedését vizsgáló kísérletet és levonta a döbbenetes végkövetkeztetést a kísérlet eredményéből: "Vagyis a tehetetlenséget azt tanuljuk." Mondott rá példát is...
"Nem lépek ki a rossz kapcsolataimból, nem mondok fel egy lehetetlen állásba', mer' nem bízom benne, hogy találok olyan helyet, ahol nekem jobb, ahol el tudom kerülni a fájdalmakat."
Ami ezután következett, szépen rímelt az előző előadásban elhangzottakra. Vekerdy Tanár Úr ugyanis korábban azt mondta, hogy akkor nyílik meg a kommunikációs csatorna az értékek átadásához, ha elfogadjuk a gyermekünket olyannak, amilyen. Mindazzal együtt, amit magával hoz az életbe.
Az énpszichológiai kutatások eredménye teljesen egyértelmű: mindenki egyedi énnel születik. Az ember a valódi énjét már a születésekor magában hordozza. Ha valakinek ez így nehezen emészthető, ráérezhet a lényegre Zsuzsa költőibb megfogalmazásából:
"... rengeteg terápia nyomán én ma már pontosan tudom, hogy rózsából nem lehet szegfűt nyírni és tulipánból nem lehet rózsát csinálni, mer' az egy torz alak lesz."
"... a gyereknek a 'botanikai besorolását' azt érdemes két éves korára megcsinálni. [...] mondjuk két-három éves korára döntsd el, hogy szegfűt kaptál, nefelejcset kaptál, rózsát kaptál... mindegyik gyönyörű és mindegyiknek van szép változata! A torz élet abból jön, mikor valaki szegfű-cikcakkokat akar nyesegetni a tulipánra."
Ennyit mára! Holnap folytatom.
Legyetek jók, amennyire tudtok!
Iratkozz fel a Blogértesítőnkre, hogy semmiről se maradj le!