"Arra kell törekedni, hogy az emberek nyitottá váljanak az energiával való összekapcsolódásra; erről beszélgessenek, erre készüljenek. Ha nem így történik, az emberiség továbbra is abban él majd, hogy az élet lényege a mások fölötti hatalom és a bolygó kizsákmányolása. Ha visszasüppedünk ebbe, nem éljük túl. Mindannyiunknak meg kell tennie mindent, hogy terjessze az üzenetet."
Carl atya (James Redfield: A mennyei prófécia)
"A legtöbb vezető meg volt győződve arról, hogy a cégben dolgozó emberek alapvetően utálják a munkát, és ha tehetnék, nem dolgoznának. Úgy gondolták, ezek az arctalan tányérnyalók félnek a felelősségvállalástól, biztonságra vágynak és óriási szükségük van az irányításra. Következésképpen 'többségüket kényszeríteni, felügyelni, irányítani kell, és büntetéssel kell őket fenyegetni ahhoz, hogy kellő erőbedobással dolgozzanak a szervezeti célok eléréséért'. De McGregor szerint van egy alternatív munkáltatói nézőpont is, amely pontosabb képet ad az emberről, és eredményesebb kiindulópontot kínál a vállalatvezetéshez. Ez az elmélet azt tartja, hogy az érdeklődés a munka iránt éppoly természetes, mint a játék vagy a pihenés; a kreativitás és a találékonyság nagyon sokunkban megtalálható és megfelelő körülmények között az emberek elfogadják, sőt keresik a felelősséget."
Daniel H. Pink: Motiváció 3.0 (HVG Kiadó Zrt., 2010)
"Négy napig nem aludtam, mert kaptunk egy határidős munkát - egy videojátékot kellett az Atarinak megcsinálnunk, és nagyon kellett a pénz, úgyhogy nem késhettük le a határidőt..."
Steve Wozniak, az Apple társalapítója
"Olyan hivatást válassz, amelynek még a lélekölő, legunalmasabb részeit is élvezed! Akkor mindig boldog leszel."
Will Shortz rejtvény-guru
"Jónak kell lennie annak a házasságnak, amit választasz, hiszen minden igen millió nemet követel."
Feldmár András
Jövő héten a "Kitartásdíj" cikksorozat folytatódik itt a Szülőnevelés Blogon. Immár a 8. résszel.
Legyetek jók, amennyire tudtok!
Iratkozz fel a Blogértesítőnkre, hogy semmiről se maradj le!