Mese habbal
Az első rész végén azt ígértük, a folytatásból megtudhatod, milyen sorsfordító információt hallottam egy AIESEC konferencia utolsó estéjén és hogyan vezettek az ezt követő "véletlen egybeesések" (jungiánus szóhasználattal: a szinkronicitás) az esküvőnkhöz.
Vágjunk hát bele!
Ez volt életem első AIESEC konferenciája, egyfajta beavatás az újoncoknak. Az egész hétvégén át tartó rendezvény végére érkeztünk. Ez a három nap a szellemi és fizikai tűrőképességet egyaránt próbára tette. A konferenciát hivatalosan lezáró díszvacsorán az AIESEC új tagjaiként köszöntöttek minket a szervezők.
A vacsorára a földszinten került sor. Izgalmamban az emeleti szobámban felejtettem az esti gyógyszereimet. Ez és az előző, számomra szokatlanul aktív napok együttesen vezettek a már említett rosszullétemhez.
A szobámba még vissza tudtam menni, de a gyógyszereket már nem bírtam bevenni. A többiek az ágyon fekve találtak rám.
Mire a mentők kiértek, már kezdtem jobban lenni. Nagy nehezen sikerült megértetnem velük: a rosszullét már múlóban van, tudom, hogyan szokott lezajlani. Közben egyikükkel össze is vesztem, ugyanis végül már azt hitte, csak megjátszottam az egészet.
A helyi bizottságunk (P$zF HB) vezetősége töltötte mellettem a legtöbb időt. Ők már hallottak az egészségi állapotomról, de ekkor látták először, mivel jár. Végül úgy döntöttek, a történtek ellenére kapok egy lehetőséget a csapatban.
Fordulópont
A múltkor futólag már említett névrokonomtól - Attistól, a helyi bizottság akkori elnökétől - ezen az estén hallottam először a "Gazdag papa, szegény papa" című könyvről. Úgy került szóba a könyv, hogy az egyik HB tag kölcsön akarta kérni tőle a könyv szerzője, Robert T. Kiyosaki által kitalált CASHFLOW pénzügyi oktató társasjátékot.
Nem tudom, mikor hallottam volna először a könyvről és a játékról, ha erre a kis epizódra nem a szobámban, a lábadozásom közben került volna sor. Így, hogy "véletlenül" a jelenlétemben történt, megragadt az emlékezetemben.
Eszközök, források, kacatok
Attis egy konkrét részletet említett meg a könyvből. Azt, amikor egy hölgy az egyik CASHFLOW partiban egy olyan kártyát húzott, mely szerint nyert egy jachtot. (Persze csak a játékban.) Nagyon örült az új hajójának - amíg rá nem jött, hogy az egy cent bevételt sem hoz neki, viszont rendszeresen nagy összegű kiadással jár, eladni pedig csak jóval az újkori értéke alatt tudná...
A következő hónapok során Kiyosaki több könyvét is elolvastam. 2007 nyarán már ott tartottam, hogy elhatároztam: kipróbálom a társasjátékot.
Igen ám, de az nem akármilyen játék!
Több tízezer forintba kerül és egyedül nem használható. Játszótársak kellenek hozzá.
Akkoriban nem nagyon jártam közösségbe. Az AIESEC-esek közé nehezen ment a beilleszkedés. Ők 18-20 év körül jártak, én viszont a 29. születésnapomon csatlakoztam hozzájuk. (Nem is bírtam sokáig a tempójukat.) Rajtuk kívül csak egy olyan kör volt, ahol rendszeresen emberekkel találkoztam: egy klubház. Pontosabban kettő, de mindkettőt ugyanaz a szervezet működtette.
Egy alapítvány.
És itt egy kicsit vissza kell kanyarodnunk ahhoz az időhöz, amikor édesanyám elvesztése után testileg-lelkileg padlót fogtam. Az első részben említett 7 hónap kórházi kezelésnek csak egy része szólt arról, hogy a túlműködő pajzsmirigyem miatt felborult anyagcserémet helyreállítsák, engem pedig szó szerint talpra.
A többi "gyógyítási" módszer sajnos egy nyilvánvalóan téves diagnózison alapult. Döbbenetes volt a saját bőrömön megtapasztalni, hogy ha egy 170 cm magas, huszonéves fiatalember anyagcseréje fölborul és emiatt a testsúlya 40 kg alá csökken (miközben az ideális testsúlya a közismert számítási módok szerint 63-66 kg körüli), majd ebben az életveszélyesen leromlott fizikai állapotban hallucinál és félrebeszél, hazánkban az egészségügyi "szakemberek" pillanatok alatt rásütik az illetőre a bélyeget: "skizofrén". Mintha a több éves egyetemi tanulmányaik alatt sose került volna szóba, hogy ezeknek a tüneteknek egyéb okuk is lehet...
Akinek csak egy kalapácsa van,
az hajlamos mindent szögnek nézni.
Állítólag "A skizofréniával sosem vagy egyedül.", ám én egész eddigi életemben pont azokban a pszichiátrián töltött hónapokban voltam a legmagányosabb. Se azt megelőzően, se azóta nem éreztem olyan nyomorultul magam, ami - tekintve, hogy szó szerint és képletesen egyaránt alig éltem - tökéletesen érthető.
Egyetemi végzettség nélkül is könnyen belátható: azzal, hogy engem skizofrénnek bélyegeztek, a dokik akkora bakot lőttek, mint egy brontoszaurusz. Az is, aki ezt először kitalálta, meg azok is, akik nem kérdőjelezték a diagnózist. Ezúton üzenem mindegyiküknek: azóta, hogy
- nem szedem a dilibogyóikat,
- lelkileg földolgoztam édesanyám elvesztését és
- tudatosan odafigyelek az étrendemre,
lassan, de biztosan egyre jobban vagyok. Minden értelemben. :)
Azért kellett ezt elmesélnem, hogy értsd, hogyan kerültem kapcsolatba a két klubházat működtető Soteria Alapítvánnyal. A kórház pszichiátriai osztályáról (ahová a téves diagnózis miatt kerültem) azzal a feltétellel engedtek ki, hogy igénybe veszem az Alapítvány által nyújtott "intézményen kívüli rehabilitációt".
Idővel rájöttem, hogy az Alapítvány klubházaiban háromféle embercsoport fordul meg.
- Az első csoportba tartoznak a "súlyosabb esetek", akiknél a "pszichiátriai probléma" az idegrendszer működésének veleszületett és/vagy szerzett zavara formájában testi szinten is jelen van. Ők akár év(tized)eken át visszajárnak, miközben az állapotuk érdemben nem javul.
- A második csoport jóval kisebb. A "könnyebb esetek" azok az emberek, akiknek valamilyen lelki konfliktus feldolgozásához kell segítség. Valójában nem pszichiátriai, hanem pszichológiai problémájuk van. Amikor ezt sikerült megoldaniuk, tovább tudnak lépni.
- A harmadik csoportban vannak azok, akik az előző két csoport tagjain igyekeznek segíteni - vállalva azt a kockázatot, hogy egyszer közéjük fognak tartozni. Ez ugyanis náluk "szakmai ártalom".
Persze a három csoport között soha nincsenek egyértelmű határvonalak...
Szilvia jegyzete
Akkoriban Tyllával mindketten a második csoportban voltunk. Némi időbe telt, mire erről megbizonyosodtunk.
Visszatérve a CASHFLOW társasjátékra:
Azt találtam ki, hogy a magamfajta "könnyebb esetek" számára szervezek egy pénzügyi témájú csoportfoglalkozást az egyik klubházban. Négy lépcsőben terveztem a haladást, hogy elfogadható mértékűre csökkentsem az anyagi kockázatot.
- Volt régebbről egy Monopoly játékom. Azt szántam bevezetésnek.
- Második lépcsőfoknak a CASHFLOW gyermekeknek szánt változatát akartam használni. Az olcsóbb volt a felnőtt változatnál és tudtam, hogy az egyik Kiyosaki könyvhöz kapott (a felnőtt változatra nem érvényes) kedvezménykupon révén még kevesebb pénz elég lesz rá.
- A harmadik lépcső a felnőttek számára készült alapjáték lett volna.
- A negyedik pedig a kiegészítővel felturbózott felnőtt játék.
Szilvia jegyzete
A Monopoly partikon ismerkedtünk össze. Tylla először csak azt látta, hogy nagyon tetszik nekem a játék. Azt, hogy a játékvezető is, csak később vette észre. :)
Néhány hónap alatt kiderült, hogy a klubházban Szilvivel mi ketten vagyunk a "legkönnyebb esetek". A tervem a második lépcsőnél nem jutott tovább, de nem bánom, hiszen enyém lett a Főnyeremény. ;) Ő bőven megérte mindezt.
Szilvia jegyzete
A második lépcsőhöz a kedvezménykupont már együtt használtuk föl. Azt a játékot majd akkor vesszük elő újra, amikor lesz egy harmadik játékos a családban. :)
Arról, hogy én hogyan keveredtem a Soteria Alapítványhoz, majd legközelebb lesz szó.
A Szülőnevelés Blog pénteken lett másfél éves. Ennek örömére a Blogértesítőnkre feliratkozott olvasóink és a GR Klub tagjai számára két napja elérhető a milliomos kísérletünk eredményének a harmadik része is.
Jövő szerdán Szilvi Drágám egy ritka szép női névvel foglalkozik itt a Szülőnevelés Blogon.
Legyetek jók, amennyire tudtok!
Iratkozz fel a Blogértesítőnkre, hogy semmiről se maradj le!
2011-2016 Vincze Szilvia & Vincze Attila Miklós