Mese habbal
Az elmúlt évtizedekben sok minden voltam már. (Nem, tulipános láda és akasztott ember még nem. Nem is tervezek hasonlókat.) Voltam például lottónyertes. Igaz, hármasnál több sosem jött össze. A szüleim rendszeresen 3 szelvényt vettek - fejenként egyet - és amikor az én szelvényem nyert, megtarthattam a nyereményt. Ez volt életem egyik legjobb üzlete. :)
Voltam reklámújság-kihordó. Voltam kifogó a Vidám Parkban. Voltam hivatali kézbesítő a Magyar Postánál. (Az volt mindmáig a leghosszabb munkaviszonyom alkalmazottként.) Voltam adatrögzítő egy nemzetközi nagyvállalatnál. (Az volt a legrövidebb.)
Utazási irodában is dolgoztam kisegítőként. 2001. szeptember 11-én épp egy biztosítónál voltam telemarketinges, 2008-ban pedig - ismét remek időzítéssel - kezdő pénzügyi tanácsadó a P$zF-es tanulmányaim mellett.
Vállalkozó
és munkanélküli egyaránt voltam már.
Voltam szegény ember kevés pénzzel. Voltam szegény ember sok pénzzel. Most gazdag ember vagyok majdnem elég pénzzel.
Ebből a cikkből és a folytatásaiból megtudhatsz pár részletet arról, hogyan jutottam el idáig.
Szilvia jegyzete
Meg arról, hogyan találtunk mi ketten egymásra és hogyan haladunk tovább az úton együtt. :)
Az első milliómra még a múlt évezredben tettem szert, viszonylag könnyen. A nyári munkákkal keresett pénz nagy részét félretettem. Megtehettem, hiszen még nem magamnak kellett fizetnem a megélhetésem költségeit.
Akkoriban az átlagemberek számára elérhető kamatlábak jó pár éven át 30% közelében voltak. Emlékszem, mennyire bosszantott, amikor az egyik évben már nem 28, hanem "csak" 23 százalékot hoztak az állampapírjaim. :)
A pénz megkeresése még csak ment valahogy, de a megtartásához már nem értettem. Azért tudtam félretenni, mert szinte semmi olyan rendszeres kiadásom nem volt, amit nekem kellett volna fedeznem.
(Édesanyám művészetté fejlesztette a pénz beosztását. Az ő rokkantnyugdíjából meg tudtunk élni ketten. Akkor is, amikor apám munkahelye már nem utalt több gyerektartást, mert betöltöttem a 18. életévemet.)
A pénz gyarapításának pedig ekkor még csak a bankok által kínált módjait ismertem. Amikor ezeknek a hozama egyre gyorsabban csökkent, nem tudtam, mihez kezdjek az addigra összegyűlt hétjegyű összeggel. Így amikor egy ismerősöm előállt egy ötletével, ami nekem is tetszett, elfogadtam az ajánlatát.
Könnyen jött...
A nagy tervekből persze semmi sem vált valóra, mert csak a legjobb esetre volt forgatókönyvünk. Mindaz, amit évek alatt összegyűjtöttem, pár hónap alatt elúszott.
Egymillió forint még ma is többet ér egy marék aprónál, de ez az ezredforduló tájékán történt, bő tíz éve. A mai eszemmel egész másképp bánnék ennyi pénzzel, csakhogy akkor még nem volt meg a mai eszem...
Szilvia jegyzete
Amikor Tylla már ilyen komoly gyakorlati tapasztalatokat gyűjtött a pénzről, én még egy szélsőségesen tekintélyelvű apa uralma alatt éltem, aki diktátorként irányította családját. Csak az ő halála után kezdhettem el ismerkedni az önálló felnőtt élettel, a pénzügyeket is beleértve. Mint majd láthatod, ennek nagy szerepe volt abban, hogy Tyllával egymásra találtunk.
Az első komoly pénzügyi leckém tandíja fájdalmasan magas volt, de nem ez volt a legkeményebb lecke, ugyanis néhány évvel az egymillió után édesanyámat is elveszítettem.
A tragédia hatása nem azonnal jelentkezett nálam, hanem egy évvel később, amikor a rokonság talán már úgy gondolta, túljutottam a nehezén. Amikor már keresztapám segítségével sikerült eladnom az édesanyámtól örökölt lakást és átköltöznöm egy kisebb, egy szobás lakásba a Duna túloldalára.
Akkor készültem ki lelkileg és testileg egyaránt, amikor az új helyen egyedül igyekeztem boldogulni és édesanyám halálának az első évfordulója egyre közeledett.
Pirkadat előtt a legmélyebb a sötétség.
7 hónap kórházi kezelés és további 3 év kórházon kívüli segítség kellett ahhoz, hogy fel tudjam dolgozni a veszteséget és megtanuljak együtt élni az új egészségügyi problémáimmal, melyek az összeomláskor csatlakoztak a már korábban is meglévőkhöz. Most, további 5 év elteltével már abban is hinni tudok, hogy egy nap megszabadulok tőlük.
Mivel a szüleim a pénz megtartásának a fontosságáról nem sokat tanítottak nekem (édesanyám művészetéből csak annyit sajátítottam el, amennyi a mindennapok során rám ragadt - nem foglalkozott azzal tudatosan, hogy átadja nekem), a nagyobb lakás eladási árából a kisebb megvétele után megmaradt összeg az utolsó fillérig kifolyt a kezeim közül. A P$zF-en tanultak sem segítettek ezen, mert azokból az elméleti ismeretekből csak nagyon keveset tudtam a gyakorlatban hasznosítani.
A fordulópontot egy AIESEC konferencia hozta meg. A konferencia utolsó estéjén ugyanis rosszul lettem. Nem sok hiányzott hozzá, hogy ismét kórházba kerüljek. Amit akkor hallottam a későbbi mentoromtól, új irányt jelölt ki számomra. Ez az irány egy jobb, teljesebb élet felé vezetett, melyben már nem egyedül kell szembenéznem a kihívásokkal.
Hogy mit hallottam ettől a sráctól,
aki amúgy "véletlenül" a névrokonom?
Nos, azt már nem ma mesélem el, mert a bölcs franciától megtanultam: "Több nap, mint kerítés!" ;)
Szilvia jegyzete
A folytatásban az is kiderül, hogyan vezettek a Tylla Drágám rosszullétét követő "véletlenek" az esküvőnkhöz. :)
A Blogértesítőnkre feliratkozott olvasóink számára a mai naptól elérhető az ajándék tanulmányunk 1.6-os változata.
Jövő szerdán egy olyan keresztnévvel foglalkozunk itt a Szülőnevelés Blogon, melynek névnapján világszerte emberek milliárdjai ünnepelnek. :)
Legyetek jók, amennyire tudtok!
Iratkozz fel a Blogértesítőnkre, hogy semmiről se maradj le!