Mese habbal
Mesémet a múltkor ott hagytam félbe, hogy a mini lomtalanításokkal eljutottunk a kamránkban álló nagy szekrény rendbetételéig. Mivel még volt bennem némi érzelmi gátlás (melynek okát az első részben már kifejtettem), Tylla segített a feladat végrehajtásában.
Elkezdte egyenként kiszedni a szekrényben lévő holmikat és kérdezgette tőlem, melyikkel mi legyen. Így nekem csak a döntést kellett meghoznom a tárgyak további sorsáról. Ez sokkal könnyebb volt számomra, mintha nekem kellett volna a néhai édesanyám által használt edényeket és eszközöket pakolásznom.
Ezért nem én találtam rá a szekrény egyik polcának a hátsó sarkában, az edények mögött elrejtett zacskóra, hanem a férjem. Miután az első döbbenetből magunkhoz tértünk, egyetértettünk abban: szinte biztos, hogy ezt nem édesanyám tette oda.
Hanem szegény édesapám. Valamivel az ezredforduló után - ahogy mondani szokták - "ismeretlen tettesek" betörtek a lakásba és komoly anyagi veszteséget okoztak a családnak. Az első gondolatunk az volt: nyilván édesapám egy újabb betöréstől tartva dugta el azt a zacskónyi aprópénzt, amit Tylla megtalált.
Jól emlékszem, hogy amikor még élt, édesapám a papírpénzt folyton magánál tartotta. Arról azonban egészen eddig sejtelmem sem volt, valójában mennyire megmérgezte az elméjét a félelem a veszteségtől. Könnyen lehet, hogy nagyrészt ez az őrültség határáig (vagy talán már azon is túl) fokozódó félelem okozta szüleim idő előtti halálát.
Bizonyos árulkodó jelek ugyanis azt sejtetik, hogy ez a zacskó még a betörés előtt került a rejtekhelyére. Márpedig ha így van, akkor a betörés nem az oka volt apám félelmeinek, hanem azok következménye.
Hogy miért gondoljuk ezt?
A zacskóban 2.340 Ft volt 5, 10, 20, 50 és 100 forintos címletekben. Emellett 192 forintnyi olyan pénzérmét is találtunk benne, melyek már nincsenek forgalomban. Igen, 1 és 2 forintosokat.
Az egyik egyforintos még alumíniumból készült a Magyar Népköztársaság törvényes fizetőeszközeként. A rajta olvasható évszám: 1989. Ez, továbbá a tény, hogy 200 forintos egyetlenegy sem volt a zacskóban, arra utal, hogy apám az alumínium egyforintosok és a papír kétszáz forintosok idején ugyanígy zacskóban dugdosta otthon az aprót. Gondolom, neked is világos, hogy az ilyen mély, évekig, évtizedekig tartó félelem gyilkolni képes.
Ugye megérted, miért
nem ezt a pénzkezelési mintát
akarjuk továbbadni a gyermekeinknek?
Talán az is érthetőbb most már a számodra, miért szánunk annyi időt és energiát a saját pénzügyi képzésünkre, miért dolgozunk már most a majdani gyermekeink pénzügyi tudásának a megalapozásán. Igen: azért, hogy ők ne ilyen reménytelenül sárba tiporva végezzék. Ettől a gyalázatos sorstól akarjuk megszabadítani őket. Arra pedig a legjobb mód a megelőzés.
Ezért keressük fáradhatatlanul, mikre cserélhetjük le a családunk előző nemzedékeitől örökölt, mára elavult és működésképtelenné vált modelleket, paradigmákat.
A mese végén még elárulom, hogy a forgalomból kivont pénzérmék nagy részét az MNB pénztárában be tudtuk váltani 190 forintnyi jelenleg érvényes érmére. Az alumínium egyforintos és az egyik rézből készült érme megmaradt emlékeztetőnek, hogy bár a kicsit meg kell becsülni, nem szabad csak arra hajtani.
A többi tanulságot majd te levonod magadnak. ;)
A Facebookon és a Google Pluszon ma véget ért karácsonyi betűzős játékunk megfejtését a holnapi cikkben közöljük itt a Szülőnevelés Blogon.
Legyetek jók, amennyire tudtok!
Iratkozz fel a Blogértesítőnkre, hogy semmiről se maradj le!