A nyáron lezajlott kis családi drámánk egyik legizgalmasabb része az a néhány perc volt, amíg június 19-én, vasárnap a terhességi tanácsadó központban a Ritától kapott teszt eredményére vártunk. Belül sokkal jobban remegtem, mint amennyire az kívülről látszott rajtam. Szerencsére amíg én a mosdóban a teszttel foglalkoztam, a Rita és a férjem közötti beszélgetés érdekes irányba kanyarodott, így volt mivel lekötnöm a figyelmemet.
Ahogy korábban tőlem, Rita Tyllától is megkérdezte, hogy hisz-e Istenben. Nekem nem sokat számít, hogy a világ önmagában csodálatos vagy egy természetfölötti hatalom teszi azzá, így én még a négyszemközti beszélgetésünkkor egyszerűen azt válaszoltam, hogy nem tudom.
Kettőnk közül a férjem a filozofikusabb beállítottságú. Ő hosszabban kifejtette a maga nézeteit. Amikor visszaértem a szobába, épp James Redfield könyve, "A mennyei prófécia" került szóba, amely a címe ellenére nem egy vallásról szól, hanem jóval többről. Az üzenetét sokkal nehezebb elmagyarázni, mint teljesen megérteni, pedig az sem egyszerű feladat. Tylla sem tudta elég jól elmondani Ritának, mi mindenről szól ez a könyv, pedig az Ő szókincse jóval gazdagabb az enyémnél. A legjobb, ha (újra) elolvasod a könyvet. A mondanivalót a szerző a könnyebb emészthetőség kedvéért egy kalandregénybe ágyazta. A fordulatos cselekmény során a főhős többek közt arra is rájön, hogy az Univerzum mélyebb megértéséhez az anyag helyett az energiát kell a figyelme középpontjába helyeznie.
Amikor a teszten csak egyetlen csík jelent meg, a férjemre nézve láttam, hogy Ő is ugyanúgy érez, mint én. Nem megkönnyebbülés, hanem sokkal inkább csalódottság járta át a szívemet. Eddigre már szinte reméltük, hogy várandós vagyok. Egy kicsit olyan érzés volt, mintha elvesztettünk volna valamit... vagy valakit. Rita említette, hogy a teszt negatív eredménye jóval gyakrabban téves, mint a pozitív, ezért még mindig nem tudhattuk biztosan, mi a helyzet. Mintha a Tylla által készített fénykép is a hangulatunk megváltozását tükrözné. A korábbi fotók, melyeken nem volt rajta a negatív eredményű terhességi teszt, egyértelműen melegebb árnyalatúak, pedig néhány percnyi különbséggel készültek ugyanabban a szobában, ugyanannak a lámpának a fényénél.
Már indultunk volna hazafelé, de Rita egy meghívással lepett meg minket. Azt mondta, a férjével és az anyósával együtt egy Istent dicsőítő koncertre mennek. Nem istentisztelet lesz, magyarázta, hanem egyfajta vallásos témájú örömzenélés. Megkérdezte, van-e kedvünk velük tartani.
- Meddig tart? - kérdezte Tylla.
- Nyolc óráig, de bármikor ki lehet jönni a teremből - felelte Rita.
Rövid megbeszélés után elfogadtuk a meghívást. Gondoltam, ha tetszik a zene, maradunk egy darabig, ha pedig nem, hamar hazafelé vesszük az irányt.
A koncert kellemes meglepetést hozott. Élveztem a templomi orgona hangjára egyáltalán nem hasonlító zenét, az örömtől ragyogó arcok és tekintetek látványát. Bár nem osztjuk a koncerten megjelentek hitét és világnézetét, szép emlék marad mindkettőnknek az az este.
Valamivel hét óra előtt hagytuk el a termet. Rita kikísért minket. Miután elköszöntünk tőle, szép ráérősen hazasétáltunk és közben megegyeztünk, hogy jó lenne néha a zene és a hangulat kedvéért eljönni hasonló koncertekre. Ha csak addig maradunk, ameddig jól érezzük magunkat és se fizetnünk, se megtérnünk nem kell, miért ne?
Legközelebb a másnap, a nőgyógyászaton történtekkel folytatom.
Hamarosan jön egy újabb szellemi tornagyakorlat itt a Szülőnevelés Blogon, de addig sem hagyunk titeket olvasnivaló nélkül. Holnap és holnapután is kaptok egy-egy cikket.
Legyetek jók, amennyire tudtok!
Iratkozz fel a Blogértesítőnkre, hogy semmiről se maradj le!
2011-2016 Vincze Szilvia & Vincze Attila Miklós