Szülőnevelés Blog  

Ahogy Tylla egy korábbi cikkben már írt róla, önmagunk megnevelésének részeként tudatosan dolgozunk azon, hogy elfogadjuk egymást, csak olyasmiket várjunk el a másiktól, amit meg is tud adni. Egy, a GR Klub egyik tagjának a blogján olvasott bejegyzés eszembe juttatott egy irreális elvárást, amelytől mára nagyrészt sikerült megszabadulnom.

A gondolatolvasási elvárásról van szó. Ha a férjem nem tett a kedvemre anélkül, hogy megmondtam volna neki, mi esne jól, úgy éreztem, nem szeret engem. Ilyenkor nagyon könnyen megsértődtem és nekitámadtam vagy csak elsírtam magam. Számtalan veszekedésünk volt régebben emiatt. Tylla hol dühöngött azon, hogy már megint ugyanazt a kört futjuk újra, hol pedig könyörgött, hogy fennhangon közöljem vele, mit szeretnék Tőle. Akkor, amikor szeretném! "Nem vagyok telepata! ... Férfi vagyok... Szóból értek, ha egyáltalán!" magyarázta sokadszorra is. Nagyon fájt ilyenkor a szívem.

Keményen meg kellett dolgoznunk mindkettőnknek. Nekem azért kellett erőfeszítéseket tennem, hogy az érzéseimet lehetőleg azonnal szavakba tudjam önteni az én Drágámnak, Neki pedig azért, hogy a tekintetemből, az arckifejezésemből és a gesztusaimból minél jobban észre tudja venni, ha bánt engem valami és kedvesen, gyengéden segítsen nekem kifejezni az érzéseimet. Még mindig nem tudtam teljesen elfogadni, hogy a szerelem, amit irántam érez, nem adott Tyllának telepatikus képességeket.

Jó oka van annak, hogy (a Macskaköröm rovattól eltekintve) egyelőre a Szülőnevelés Blog cikkeinek a nagyobbik felét is Ő írja. Neki az írói stílusát kell fejlesztenie, nekem viszont egyelőre még a bátorságomat is, hogy gyakrabban merjek írni, mert sokszor nagyon nehezen találom meg a megfelelő szavakat.

Most például nem tudom jobban megfogalmazni a tanulságot, mint ahogyan Mányoki Ági már megtette, ezért idézem a bejegyzése második felét:

"Azt feltételezni, hogy ha valakivel szeretjük egymást, akkor a pár tagjainak tudnia kell előre a másik gondolatait, érzéseit, az magában hordozza a párkapcsolat kudarcát.

Minket, embereket már nem csak az ösztönök hajtanak, képesek vagyunk magatartásmintákat elsajátítani, utánzással és kísérletezéssel – itt megint fontos a mintakövetés -, de tanulással is. A tanulás azért is fontos, mert ha felfedezzük, vagy olyan szerencsénk van, hogy segítenek felfedezni, hogy melyik tulajdonságunkon szeretnénk változtatni (pl: a gondolatolvasási elvárásunkon), akkor erre tudatosan odafigyelve képesek is leszünk.

Arról nem is beszélve, hogy mi, emberek vagyunk az egyetlen faj a Földön, akik a beszéd által kommunikálhatunk.
Hát akkor tegyük!"

A kommunikációban, egymás iránti szeretetünk a másik számára érezhető kimutatásában rengeteget segített Gary Chapman hangoskönyve, melyet már többször említettünk különböző cikkekben. (Köszönjük szépen a tippet, Emőke!) Van egy olyan érzésem, hogy még ezután is fogunk rá hivatkozni. Persze Barbara és Allan Pease könyve, A testbeszéd enciklopédiája is jól jött. Lassan, apránként felülírjuk a régi rossz programjainkat a magunknak választott jobbakkal.

Tylla jegyzete

Még jó, hogy az eredeti szakmám számítástechnikai programozó. :)

A következő körmölésemmel egy nagy klasszikus segítségével helyezem majd új megvilágításba néhány korábbi cikkünket.

Legyetek jók, amennyire tudtok!

Iratkozz fel a Blogértesítőnkre, hogy semmiről se maradj le!