Kinek nevezzelek?
Kedves olvasónk! Amennyiben a gyermekedet Saroltnak szándékozod majd hívni, érdemes tudnod, hogy ez egy ótörök eredetű régi magyar név. Jelentése: fehér menyét. Kapcsolatára a Sarolta névvel egy másik cikkben térünk majd ki.
Egy ismert névrokon
- A hivatalos álláspont szerint Sarolt, Géza fejedelem (első?) felesége volt I. István államalapító uralkodó anyja. Azt, hogy Sarolt apjának a neve volt Gyula vagy a tisztsége volt gyula (esetleg mindkettő), nekünk sem sikerült egyértelműen tisztáznunk. Sarolt lánytestvérének a nevéről (Karold illetve Karolt) később egy külön cikkben lesz szó.
Névnapok:
- július 2.
- július 5.
Részleges névelemzés
a Manitától tanultak alapján
Egy teljes elemzéshez az adott személy vezetékneve, keresztneve(i), beceneve és a születési dátuma is szükséges. Ez teljesen egyértelmű volt számunkra abból, amit a 2012. január 20-án tartott Babanévmágia tanfolyamon megtudtunk. Épp ezért itt és most csak azt tudjuk közölni, ami már a keresztnévből kiderül.
A Sarolt keresztnév viselőjének élete során gyakran kell a saját egyéni erőforrásaira, érzelmeire és/vagy tudatos akaratára, valamint művészi hajlamaira támaszkodnia. Képes kommunikálni a spirituális világgal, de a fizikai világban sokkal jobban elboldogul, mert neve rezgései ez utóbbihoz több segítséget adnak neki. Jó vezető, amennyiben világi célok eléréséről van szó.
A rovatban már említett lánynevek ábécérendbe szedett listáját itt érheted el.
További segítség a névválasztáshoz
Holnapután néhány idézettel kapcsolódom a történet(ek)hez, mely(ek)et Tylla szombaton hoz neked. Hogy igaz történet(ek) vagy sem, azt majd meglátod. :)
Legyetek jók, amennyire tudtok!
Iratkozz fel a Blogértesítőnkre, hogy semmiről se maradj le!