Eljött az ideje, hogy a saját esetemmel indokoljam meg azt, amit az előző cikkemben írtam.

Azok közül, akik az utóbbi két-három évben ismertek meg engem, kevesen tudják, hogy egykor én is olyan voltam, mint a kisfiú ezen a videón:

Éveken keresztül a tévéképernyő túloldalára menekültem a valóság elől - anélkül, hogy ennek a tudatában lettem volna. Amíg nem volt otthon videomagnónk, mindent a kedvenc tévéműsoraim kezdési időpontjához igazítottam. Még meg is ideologizáltam ezt, hogy jobban háríthassam magamról a felelősséget, mondván: sajnos nem én szabom meg, hogy mikor kerüljenek adásba ezek a nekem tetsző műsorok, így "kénytelen vagyok alkalmazkodni".

Amikor már volt otthon videónk, elkezdtem fölvenni a kedvenceimet. Egyre gyűltek a kazetták - nagyrészt 4 órásak -, melyeknek jó részét többször is megnéztem. Élénken emlékszem, mennyire kétségbe tudtam esni, amikor a videomagnó úgy bekapta egyik-másik agyonnyúzott kazetta szalagját, hogy már nem lehetett belőle egy darabban kiszedni. Ilyenkor csak egy vigaszom volt: az, hogy mivel végül sikerült a szalag összes darabját kiszedni a készülékből, legalább egy másik kazettát le lehetett játszani.

A piros pirula

Furcsa mód abból az "előző életemből" épp egy tévésorozat és egy mozifilm hatására kezdtem el kigyógyulni. Egyik sem szokványos a maga műfajában, ugyanis a szórakoztató, látványos felszín alatt komoly, elgondolkodtató, filozófiai mélységű üzeneteket hordoznak. A tévésorozat (a Babylon 5) valójában, ahogyan a megalkotója fogalmazott, egy "televízióra írt regény", tehát az epizódjai megtekintésével valójában egy regényt "olvastam". Nem is akármilyet. A mozifilm (A mátrix) pedig a valóság fogalmának az újraértelmezésére késztetett engem (is).

Persze ezeknek a szokatlanul tartalmas, az értelmet megcélzó műveknek a hatása még nem volt elég ahhoz, hogy el tudjak szakadni a tévékészüléktől. Az ébredéshez egy erőteljesebb figyelmeztetés kellett.

Egy szép nap az az ötletem támadt, hogy rendszerezni kéne a videokazettáimat, hogy meg tudjam találni, melyik felvétel melyik szalagon van. Gondoltam, először teszek mindegyik kazettára egy-egy sorszámot… Ehhez először meg akartam számolni őket...

És akkor ért a sokk, ugyanis nem tudtam összeszámolni a videokazettáimat! Valahol 400 darab fölött mindig elvesztettem a fonalat...

Egy ideig csak döbbenten ültem a kanapéra roskadva...

Aztán megpróbáltam kiszámolni, mégis hány órányi felvételem van összesen…

Egyre csak az zakatolt a fejemben, hogy valahogy fel kell ébrednem ebből a rémálomból…

Aztán rájöttem, hogy ez nem rémálom, hanem a valóság - és állítólag már ébren vagyok…

Ez a nap után kezdtem el egyre tudatosabban odafigyelni arra, mennyi időt töltök a televízió előtt. Igyekeztem jobban megválogatni, miket nézek meg. A kereskedelmi csatornákról fokozatosan átváltottam az ismeretterjesztő profilúakra (Spektrum, Discovery, Animal Planet stb.) - míg végül eljutottam odáig, hogy már az a jóval kisebb mennyiségű reklám is zavart, amit ezek leadtak. Így eljött az a nap is, amikor Szilvivel egyetértésben lemondtam a televízió-előfizetést. Végül még a készüléktől is megváltunk. Ma már a fenti videón sokkal inkább a kutyával tudok azonosulni.

Az, amit az előző bekezdésben összefoglaltam, nagyjából három év alatt zajlott le...

Szilvia kiegészítése

Május végén néhai édesanyám egyik volt kolléganőjénél, Mari néninél jártunk. Az egyébként imádni valóan kedves néninek valamiért meggyőződésévé vált, hogy Tylla nem hagy engem TV-t nézni. Sejtelmem sincs, miért vádolja a férjemet, miért nem tudja elfogadni, hogy önként nem nézek TV-t.

Előfordult, hogy Mari néni alaposan leszidta az én Drágámat, amiért "elvette tőlem a TV-t". Hibába mondtuk, hogy közös döntés volt. A május végi látogatásunkkor meg már azon sajnálkozott a néni, hogy "buta maradok", mert nem nézek TV-t! Végül kiderült: Mari néni mércéje szerint akkor vagyok "okos", ha tudom, melyik amerikai színészt és színésznőt hogy hívják, melyikről mit írnak a bulvárlapok. Erre már tényleg nem tudtunk mit mondani, csak döbbenten hallgatni.

A néni és a családja otthonában 3 TV-t számoltunk össze. Valószínűleg van egy negyedik is az emeleten. Ezt nem tudom biztosan, mert ott még nem jártunk.

Remélem, a fentiek elég tanulsággal szolgálnak a számodra. Ezúton is köszönöm Benő bának a fenti videót!

Holnapután Szilvi jön egy újabb idézettel. A jövő héten pedig új rovattal jelentkezünk. A te segítségedre is szükségünk lesz. Ugye számíthatunk rád?

Legyetek jók, amennyire tudtok!

Iratkozz fel a Blogértesítőnkre, hogy semmiről se maradj le!