Mese habbal
Amikor tavaly ősszel Misivel a pocakomban elkezdett ödémásodni a lábam, tudtuk, hogy ez önmagában nem ad okot az aggodalomra. Pláne, ha a test más részein nem jelentkezik a probléma.
Ám - ahogy azt a történet előző részében említettem - ez csak az első figyelmeztető jel volt.
A vérnyomásom többszöri megemelkedése volt a második.
Tylla jegyzete
Az előzetes olvasmányainkból tudtuk, hogy e kettő együtt már komoly veszélyt jelenthet. Régen EPH gesztózisnak hívták.
- Az E az ödémát jelentette,
- a P a "proteinuria" - a. m. fehérjevizelés - rövidítése,
- a H pedig a hipertóniáé, azaz a magas vérnyomásé.
E három tünet együttes megléte mind az anyukára, mind a magzatára életveszélyes állapotot jelez.
2013. november 15-én, pénteken érkeztünk meg a kórházba. A szülészeten nem volt szabad hely, ezért egy szinttel lejjebb, a nőgyógyászaton kaptam egy ágyat.
Először vért és vizeletet vettek tőlem a laborvizsgálatokhoz. Utána kaptam egy 24 órás vérnyomásmérő készüléket, mely félóránként működésbe lépett. Egy napig a karomon volt, a hozzá tartozó dobozt pedig a nyakamba akasztva hordtam.
Mindenhová.
Képzelheted, milyen kényelmes volt a dobozzal a nyakamban aludni. Még jó, hogy másnap megszabadulhattam tőle.
Napokig tartó megfigyelés következett. Bár a laborleleteim állítólag jók voltak, a 24 órás vérnyomásmérés eredménye nem tetszett a dokiknak. A készülék a korábbiaknál alacsonyabb értékeket mért, de nem eléggé. Terhességi mérgezéstől tartottak. (Ma már inkább ezt az elnevezést használják.) Bár az ödéma továbbra sem terjedt át a lábaimról a testem többi részére, egyre biztosabbá vált, hogy már csak a szülés után engednek haza. Csak később értettük meg, miért. A történet harmadik részéből majd te is megtudod.
Az egyre idegtépőbb várakozást elviselhetőbbé tette, hogy Tylla Drágám minden egyes nap több órát "velünk" töltött. A dúlám, Meső, gyakori látogatásai minden alkalommal erőt adtak nekem. Boglár barátnőm egyedül nem tudott volna bejönni, csak Sebestyén fiával együtt, aminek aligha lett volna jó vége. Azért néhányszor tudtunk beszélni telefonon és egy közös barátnőnk is bejött, hogy segítsen kitartanom.
Megismerkedtem a szomszéd ágyon fekvő mélyen vallásos hölggyel, aki a nyolcadik(!) gyermekét várta. A viziteknél elkapott szavakból úgy tűnt, ő és a picije nagyobb veszélyben vannak, mint mi. Nagyon kedves volt hozzám. Kölcsönösen tartottuk a lelket egymásban.
Egy reumás csiga tempójában teltek a napok.
Szombat...
V a s á r n a p . . .
H
é
t
f
ő
.
.
.
Kedden már úgy éreztem, még egy napot nem bírok ki így ép ésszel.
Nem is kellett.
Aznap a nagyviziten a főorvos úr közölte: orvosilag mindkettőnk érdekében a szülés megindítását tartják a legjobb megoldásnak. A terhességi mérgezés veszélye ugyanis sajnos nem csökkent eléggé. A kockázat megszüntetésére csak egy mód maradt a dokik számára: a várandósság befejezése néhány nappal az a nap előtt, amikorra a védőnő kiírta a szülés várható dátumát.
Még aznap este egy szinttel följebb költöztünk - de erről majd a harmadik részben olvashatsz bővebben.
Négy hét múlva Tylla Drágám visszatér a régóta szünetelő "CSR (VTF) másképp" rovathoz itt a Szülőnevelés Blogon.
Legyetek jók, amennyire tudtok!
Iratkozz fel a Blogértesítőnkre, hogy semmiről se maradj le!