Sikeres szokások
Nagyon igyekeztem, hogy a múltkori cikk után most már tényleg a kudarcról tudjak írni. Majd te eldöntöd, sikerült-e. :)
A mondandóm szemléltetésére két esetet mesélek el a saját életemből. Az első még szakközépiskolás koromban történt, amikor életemben először próbáltam komolyan udvarolni egy lánynak.
Gondolom, nem lep meg téged, hogy jó alaposan elszúrtam... Évekig szenvedtem a tőle kapott visszautasítástól, melyért - ha netán olvassa ezt a cikket és magára ismer - ezúton mondok neki köszönetet. Épp egy karácsonyi ajándékot akartam átadni neki, amikor az arcomba vágta:
"Örülnék, ha végre békén hagynál!"
Hogy miért vagyok hálás ezért a mondatáért? Egyrészt azért, mert őszintén elmondta, amit érzett. Másrészt pedig, mert igaza volt. Ez utóbbit persze csak jóval később értettem meg. Annak a régi, fájdalmas leckének köszönhetően akkor, amikor Szilvivel megismerkedtem, már tudtam, hogy van egy olyan pont, melyen túl egy férfi udvarlási kísérleteit a meghódítani kívánt nő zaklatásként éli meg. Ráadásul ez a pont minden nőnél máshol van... Ha ezt a leckét nem tanultam volna meg, Szilvi nem engem választott volna férjéül. Ez egészen biztos, mert amikor udvaroltam Neki, másvalakinek a jelenlétemben adott kosarat - később pedig elmondta, hogy épp azért, mert az illető jócskán túlment az említett ponton.
Azóta ez az egykori iskolatársnőm, aki így "korrepetált" engem
A bölcs francia szerint: "A kudarc nem azt jelenti, hogy Isten elhagyott engem, hanem azt, hogy valami sokkal jobbat tartogat a számomra."
A kudarc nem a siker ellentéte,
hanem szerves része a sikerhez vezető folyamatnak.
A második történet arról szól, hogyan nyertem a lakásom elvesztésén.
Úgy értesültem, bizonyos körökben olyan pletykák terjedtek el rólam, hogy például az örökölt lakásomra fölvett jelzáloghitel egészét "betoltam" egy piramisjátékba. Nem tudom, honnan erednek ezek a pletykák, de tény, hogy a példaként említettből csak annyi igaz: volt egy lakásom, rajta jelzáloghitellel. 2009. előttről, amikor még se Vidi Ritát, se Alkér Orsolyát nem ismertem. Igen, eltaláltad: svájci frank alapon...
2008-ban még csak a főiskolán kapott pénzügyi ismeretekkel rendelkeztem, melyekben semmi sem volt, ami fölkészíthetett volna arra, ami rám várt. Mint oly sokan az utóbbi években, én is eljutottam arra a pontra, amikor már nem tudtam tovább fizetni a törlesztőrészleteket. A főiskola mellett folytatott egyéni vállalkozásomat is meg kellett szüntetnem, mielőtt még nyereségessé válhatott volna. Ám addigra, mire a hitel törlesztőrészlete számomra vállalhatatlan mértékűre nőtt, már szert tettem némi használható pénzügyi tudásra az iskolarendszeren kívül.
Ezt a tudást alkalmazva voltam képes elérni, hogy végül csak a lakást veszítettem el, de az otthonomat nem. Az ingatlan már nincs a tulajdonomban, de sem jelzálog-, sem másfajta tartozás nem terhel miatta. A számomra legfontosabb, pótolhatatlan eszmei értékkel bíró emléktárgyak ma is megvannak - és megtapasztalhattam, hogy Életem Párja a nehéz időkben is mellettem áll.
Míg némelyik ismerősünk a történtekről hallva a lakás vesztét siratta, mi boldogok voltunk, hogy még az első gyermekünk fogantatása előtt lezárhattuk ezt a múltbeli ügyet. Közben komoly kulturális és kapcsolati tőkére tettünk szert - olyan értékekre, melyeket semmilyen végrehajtó nem vehet el tőlünk. Számunkra nem volt olyan magas az Élettől kapott leckék "tandíja", mint azoknak, akikről Jagodics Tamás mesélt tavalyelőtt.
A kudarc csak akkor/addig rossz,
ha/amíg nem tanulsz belőle.
Jó, ha már a céljaid kitűzésekor tisztában vagy a fentiekkel, mert akkor az előbb-utóbb (többnyire inkább előbb) bekövetkező kezdeti kudarcoktól nem törsz össze, hanem folytatni tudod. Ezekre a kezdeti kudarcokra azért is szükség van, hogy könnyebben viseld majd a későbbieket. A sikerhez ugyanis a kudarcokon át vezet az út.
Holnap egy újabb adventi vasárnap következik, ezért ismét az ajándékokról lesz szó itt a Szülőnevelés Blogon - de megint másképp, mint eddig.
Legyetek jók, amennyire tudtok!
Iratkozz fel a Blogértesítőnkre, hogy semmiről se maradj le!